Szerencsére jobban van, könnyű sérülésekkel megúszta.
1997 óta megkerülhetetlen alakja a zenei életnek DJ ANTONYO, aki többek között a Rádió1 DJ-jeként is ismert. A zenész a napokban motorbalesetet szenvedett, állapotáról később számolt be.
Kedden sajnos motorbalesetem volt, hirtelen megállt előttem a sor, én pedig utolértem egy kisteherutót a motorral
– kezdte bejegyzését a népszerű lemezlovas.
„Hála istennek, megúsztam orrtöréssel és kisebb agyrázkódással. Az orvos szerint pihennem kell, hogy Szombaton helyt tudjak állni mindkét budapesti fellépésemen, de nem bírtam otthon maradni ugyanis megérkeztek a FEHÉR DENON SC LIVE 4-ek a PAKO üzletébe. Ez a valós 4 csatornás kis Standalone pult szerintem nemhogy szép, még zseniális is, és a beépített hangszórók meglepő módon teljesítenek. Hamarosan érkezek egy kis videóval vele is nektek” – írta a posztban, amit a Bors szúrt ki.