— El kell vinnünk állatorvoshoz, — morfondírozott Viktor, miközben óvatosan megsimogatta a reszkető cicát a kabát alatt. — Ki tudja, mennyit nyelt ebből a sós vízből.

— A városban van egy állatorvosi rendelő, — mondta a nő, aki előbb megsajnálta az állatot. — Ott már voltunk, mikor a múltkor egy sirály megsérült.

— Jól van, akkor irány a part, — döntött Viktor, és gázt adott.

A turisták elpakolták a felszerelést, és senki sem bánta, hogy a horgászat félbeszakadt. Mindenki a cicára figyelt, aki most már nem próbált menekülni, csak dideregve kuporgott a sarokban.

Amint kikötöttek, Viktor bebugyolálta a macskát a kabátjába, és együtt elindultak a rendelőbe. Az út nem tartott soká, de minden perc számított. Az állatorvos, egy kedves, középkorú hölgy azonnal fogadta őket.

— Hát te honnan kerültél elő, kis hős? — mosolygott a nő, miközben óvatosan kicsomagolta a nedves szőrgombócot.

Megvizsgálta a légzését, meghallgatta a szívverését, óvatosan megnyomkodta a hasát.

— Kimerült, kiszáradt, de úgy tűnik, nem nyelt túl sok vizet. Szerencséje van, hogy időben kimentették. Egy-két nap pihenés, meleg, étel, és jobban lesz.

A megkönnyebbülés szinte tapintható volt.

— Nincs rajta nyakörv, semmilyen jelzés. Lehet, hogy kóbor? — kérdezte az egyik turista.

— Vagy elszökött valahonnan, — vetette fel Viktor. — De ekkora távra? Másfél kilométer a partig. Nem semmi, hogy idáig bírta.

— Szerintem nevezzük el! — javasolta hirtelen a nő. — Végül is együtt mentettük meg. Legyen mondjuk... Fjord! Mert a Finn-öbölből szedtük ki.

Nevettek. A macska fáradtan pislogott, mintha beletörődött volna, hogy most már emberek veszik körül.

— Hát jó, Fjord legyen, — bólintott Viktor, és megsimogatta a cica fejét. — Na, Fjord, úgy néz ki, új élet kezdődik neked.

Két nappal később

Viktor újra kiment a vízre, ezúttal egy másik társasággal. Az ég felhős volt, a szél kicsit erősebb, de a szíve könnyű volt. Mert a kis túlélő, Fjord, most már otthon pihent — nála.

Az állatorvos javasolta, hogy ha nem jelentkezik érte senki, tarthatja meg. Viktor pedig egy percig sem habozott.

— Nem tudom, hogy vagyok képes egy macskával élni, — vallotta be nevetve a rendelőben. — De ez a kis vörös ördög megfogta a szívem.

Aznap este Fjord már meleg takaró alatt dorombolt, tálkában friss haldarabkák, a kandallóban pattogott a tűz. Viktor néha csak ült a fotelben, és nézte, ahogy a cica lassan-lassan megnyugszik, szemében már nem a félelem, hanem a kíváncsiság csillog.

És bár a tenger továbbra is csalogatta nap mint nap, Viktor most már mindig egy kicsit előbb ért haza. Fjord már várta az ajtóban — mint aki sosem volt máshol, mint ott, otthon.